kezdőlap / motiváció / Mozdulj meg!
Mozdulj meg!

Mikor érezted utoljára azt, hogy jól érzed magad a bőrödben? Hogy tele vagy energiával, lendülettel? Ismered azt az önfeledt érzést, amikor elszáll minden feszültséged, elfelejted minden gondodat, és a kellemesen elfáradt tested megpihen? Ez az amiért érdemes csinálni!

34 éves közgazdász vagyok, hobbi sportoló, anyuka. Testnevelő tanár/sport edző párommal a pandémia alatt hoztuk létre életmód tanácsadó vállalkozásunkat azzal a céllal, hogy az egészséges életmódról minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtsunk a környezetünkben élő emberek számára, és hogy segíthessünk mindazoknak, akik szeretnének az életmódjukon pozitív irányba változtatni és egy minőségibb életet élni. Motivációt adunk és mozgásra ösztönzünk minden körülöttünk lévő személyt!

Gyerekkoromban úgy éreztem, a sport nem az én világom. Bármennyire szerettem volna, a testnevelés órán nem jöttek az elvárt eredmények, versenyekre sem vittek és a kitűnő tanulmányi eredményeim ellenére kezdett elhagyni az önbizalmam. Talán középiskolás koromban éreztem először azt, hogy van, amiben a sport területén is jó vagyok. A gerenda és a felemás korlát volt az én terepem! Imádtam és jó érzéssel töltött el, hogy van, amiben igenis kiemelkedő a teljesítményem. Később egy aerobik csoporthoz csatlakoztam és ott kezdődött a szenvedély! Annyira élveztem a ritmust, a szökkenéseket, a koreográfiát, hogy alkalomról alkalomra próbáltam egyre jobb lenni és hamarosan az alakomon is látszott a változás. Akkor értettem meg, hogy nem kell mindenben jónak lenned! Mindannyian mások vagyunk. Egyszerűen csak találd meg azt a mozgásformát, ami örömet okoz neked, amiben sikereket érsz el, és ami fejleszt téged!

Ma már rengeteg lehetőség van a mozgásra csoportosan, párban vagy egyénileg is. Bátran próbáld ki magad különféle sportágakban. Van, aki a labdajátékokban ügyes; van, aki a hosszabb, monoton futással szabadul meg a napi stressztől. Más jógával lazul vagy éppen boxol. Legyen szó bármilyen sportról, a tested meg fogja hálálni a bele fektetett időt és energiát! Mit is jelent ez? A kismamák gyorsabban regenerálódnak, az öregedési folyamatok később indulnak be, a mozgásszervi panaszok nagy része megelőzhetővé válik, az immunrendszered erősödik, az önbizalmad növekszik, és számos más területen jótékony hatással bír az egészségünkre. Személyes motivációm az volt, hogy anyukaként is megőrizzem fittségem, egészségem, de eközben magával ragadt a csapathoz való tartozás élménye is! Csoportos alakformáló óráink fergeteges hangulatban telnek, igazi felpezsdítő érzés egy nehéz nap után ily módon kiereszteni a gőzt. Amikor idő szűkében vagyok, akkor otthon folytatom az edzéseimet egyedül vagy a párommal. A pandémia alatt temérdek videó került fel az internetre otthoni edzések témakörében, érdemes ezeket böngészni. 

Amit ez az időszak megtanított nekem, az az volt, hogy nincs akadály! Az ember bármilyen nehéz körülmények között képes tenni az egészségéért és fenntartani a rendszeres mozgást helyszín, eszközök vagy esetleg oktatók hiányában is. Mi is alkalmazkodtunk a helyzethez és egy kis kreativitással otthoni/erdei megoldásokban gondolkodtunk. Ezzel a cikkel arra szeretnénk ösztönözni benneteket, hogy legyen igényetek a sportra, merjétek feszegetni a határaitokat és élvezzétek a mozgás örömét!

 

 

Forgó Renáta

TOVÁBBI motiváció TARTALMAK
Az Erzsébet Ifjúsági Alap által, az uniós támogatásból megvalósuló EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 komplex ifjúsági fejlesztések projekt keretében történik az oldal működtetése.
Te vagy a saját jövőd alakítója. Felelősséget érzel magadért, a környezetedért és akár óránként is megteszed értük, amire képes vagy. Mi segítünk Neked, hogy minél több lehetőséget kapj céljaid eléréséhez.
 
© 2021 FITMESS | Minden jog fenntartva.