
A brit konyha megítélése általában nem túl hízelgő, vagy úgy is mondhatjuk, hogy nem feltétlenül a gasztronómiájáról a leghíresebb a szigetország. Ennek ellenére most egy olyan receptet mutatunk be, amely onnan származik, és mindenképp érdemes kipróbálni.
A skót tojás Nagy-Britanniában rendkívül népszerű étel, a pubokban sör mellé is fogyasztják, de reggeli, ebéd vagy vacsora gyanánt egyaránt megállja a helyét. Elkészítése pofonegyszerű, melyhez az Abonettnek köszönhetően videós segítséget is nyújtunk:
Tudtad, hogy a tojáson található számsorból megtudhatod többek között a tyúk tartásásnak körülményeit? Az első szám, amely erre utal. A 3-as szám azt jelenti, hogy a tojótyúkok zsúfolt ketrecekben élik az életüket, a 2-es kód a mélyalmos tartást jelöli, ahol nagyobb termekben élnek jellemzően még mindig napfény nélkül, az 1-es kód jelenti a tanyasi szabadtartást, a 0 kód pedig az ökológiai tartást.
Hozzávalók 4 személyre:
Elkészítés:
4 tojást 4-5 percig főzzük, ezután rögtön lehűtjük, hogy a sárgája lágy maradjon. A darált húst sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval, bazsalikommal, reszelt fokhagymával ízesítjük. A beízesített darált húst 4 egyenlő részre osztjuk és körbevonjuk vele a tojásokat. Ügyelünk, hogy egyforma vastagon fedje a hús a tojás minden részét! Ha ez megvan, rizslisztbe, felvert tojásba, majd a ledarált Abonettbe panírozzuk. Bő, forró olajban hirtelen kisütjük. Lecsepegtetés után salátakörettel tálaljuk.
A cikk az Abonett.hu-n megjelent recept alapján készült.